PostHeaderIcon 2019

Túl vagyunk a 2018-as éven, elkezdődött 2019. Akit érdekel, mi történt velem tavaly, annak 12 linket ajánlok. Havi 1-et.

  1. Január
  2. Február
  3. Március
  4. Április
  5. Május
  6. Június
  7. Július
  8. Augusztus
  9. Szeptember
  10. Október
  11. November
  12. December

A tavalyi év szilveszteri rekordkísérlettel zárult. Facebookon 294 fő nyomta meg az “Ott leszek” gombot. Ezzel szemben alig volt valaki, nem is sikerült hitelesíteni a rekordot… 🙁 Persze nem is számítottam rá, hogy mindenki eljön, de ha csak a tizede megjelenik, az már elég lett volna…

Ma a munkahelyemen kicsit sok feladat volt, de minden jól ment, viszont munka után a társasjáték elmaradt. A közösségi térben is túl sok háttérmunka volt, nem tudtak kinyitni. 🙁

De jó hír is van, beindultak a városban az új, szép, lila buszok. Így néztek ki tegnap a buszfordulóban:

És ilyen a menetrend:

Ráadásul most 2 hétig ingyenes, 1-jétől 13-áig ezért felszálltam egyre reggel munkába menet. 🙂

Ennyit az év elején indulásként, lesznek még hosszabb bejegyzések is! 🙂

a

PostHeaderIcon 2018. december

A hónap eleje nagyon jól sikerült. Annak ellenére, hogy 1-jén és 15-én is szombati munkanap volt. Több már nem lesz idén. 🙂 December 15 volt az utolsó.

  • 2-án vasárnap névnapi ünnepség a családdal

  • 3-ai héten egy bloggereknek szóló nagy Facebook csoport képeslapos játékában több képeslapot is kaptam olyanoktól is, akikre nem is számítottam, hogy gondolnak rám, de nagyon jólestek ezek a lapok. 🙂 Válaszoltam mindenkinek, és én is küldtem még néhány embernek.

  • 4-én az egész család elfelejtette apai nagymamám 88. születésnapját. Elég bonyolult ez a téma, egyre inkább formálissá válik, de mindig konfliktusokat gerjeszt a családban.* Talán ezért is felejtettük el. Én gondoltam rá, csak meg akartam úszni, ezért nem szóltam. Talán így voltak vele a többiek is…

  • 5-én szerdán önkéntes rendezvényen voltam. Díjazták a megye önkéntesét. Ugyan nem kaptam díjat, de így is jól éreztem magam, mert olyan közegben voltam, ahol megbecsülik az önkénteseket (és finom hidegtálak voltak az állófogadáson 🙂 ). És azt hiszem, az alkalmazottakat pénzért dolgoztató munkahelyek is sokat tanulhatnának az önkéntesekkel foglalkozó szervezetektől.** Utána elmentünk a közösségi térbe, ahol mindenféle nemzetiségű önkéntessel feldíszítettük a közösségi tér karácsonyfáját.

  • 6-án csütörtökön telefonon beszéltem a közjegyzővel: nem érkezett be irat a hagyatéki ügyben a másik oldalról (elfelejtették?), tehát nem indul per, januárban zárul a hagyatéki eljárás

  • 9-én vasárnap társasjáték délután volt, piaccal. Főleg a piacon voltam, csak keveset játszottam a piac után, de így sem keltek el az eladó játékaim. De mindegy, majd lesz valami… 🙂 (Meghirdettem interneten, az egyikre már voltak érdeklődők.) És vettem is néhány új játékot a piacon. Aranyásók + 2-féle kiegészítő (már régóta a kedvenceim között van az alapjáték, és az Aranyásók 2-vel is játszottam már egyszer, de még nem volt meg egyik sem), Tichu (4 személyes kártyajáték, kb. 2008-2009-ben voltam tag egy IQ-teszt alapú egyesületben, ahol nagyon népszerű volt, azóta nem játszottam vele), Panic Lab (egyszerű, de érdekes játék, nem mindig egyszerű követni a változásokat benne…), Tavern (2 személyes játék). Ebben a sorrendben láthatók a képen is.  Az első kettőt (Aranyásók, Tichu) egy olyan rokonszenves játékmestertől vettem, akit csak az egyesületből ismerek, újabban főleg a feliratkozós hosszú játékoknál játékmester, és már tavaly is vettem tőle egy Repello játékot, ami azóta is nagy kedvencem. A másik kettőt (Panic Lab, Tavern) egy olyan társasjátékos barátomtól vettem, akit a kis szerdai csapatunkban ismertem meg valamikor 2015-ben, és azóta is aktív ott, de aztán egyesületi játékmester is lett, és már 2-szer is elismerte az egyesület (2017 áprilisban ő volt az első díjazott játékmester, és most legutóbb, 2018. december 9-én is őt jutalmazták).

  • A következő hét elején, 10-én hétfőn vagy 11-én kedden elkészültem a közösségi térnek szánt szlogenekkel. 2019-es évre minden hónapra szlogen a közösségi tér programjainak, a társasjáték klubnak, és hetente a társasjátékos eseményeknek. 🙂

  • 11-én kedden havazott, és volt még egy nagy havazás 14-15-én, pénteken és szombaton is.

  • 14-én pénteken kiderült, hogy a mi kis városunk lesz 2023-ban Európa kulturális fővárosa! 🙂 Hát ki más? 😀

A hónap közepe után is történtek események…

  • A képeslapos játékban összesen 6 szebbnél szebb képeslapot kaptam. Az első 2 lap egyszerre jött, aztán kaptam 3 lapot szintén egyszerre, majd egy különleges képeslapot, különleges borítékban, és még a lap belsejében is volt valami 🙂

  • A kis szerdai csapatommal az idei utolsó társasjáték december 19-én volt. Találkozzunk január 2-án a közösségi térben! 🙂

  • A karácsony előtti utolsó munkanap december 21-én pénteken volt, de ez még nem az idei utolsó, mert ünnepek közé is befurakodott 2 munkanap: december 27-28.

  • A karácsonyi ajándékokat is december 21-én péntek délután és december 22-én szombat délelőtt vettem meg. A munkahelyemről is kaptam ajándékokat. Belga “tenger gyümölcseit” csokoládéból, téli illatgyertyát, és egy kis elefántot, aki karácsonyfadísz, és ő volt az első dísz az idei karácsonyfán.

  • De volt családi ajándékozás is. elég nehezen tudtam eldönteni, hogy kinek mit vegyek, de végül sikerült. Pénteken elmentem a plázába. Édesanyámnak akartam falinaptárt venni az ajándékboltban, de neki való téma nem volt, viszont a nagymamának való, levendulás naptár igen. Így most a nagymama kapott falinaptárt! 😀 Aztán beugrottam az ajándékbolt melletti könyvesboltba, édesanyámnak való könyvért. Sikerült is találni egyet. Majd az egész plázát végigjártam, aztán bementem a karácsonyi vásárba, utána ott egy S betűs, mostanában felújított üzletbe (ott is csak csomagolópapírt találtam), majd végigmentem a félemeleten, hogy lemehessek a csigalépcsőn az ajándékboltba, sőt még néhány száz méterrel lejjebb a belvárosi üzletházba is benéztem, de semmi értelmes ötletet nem találtam a testvéremnek, pedig már csak ő volt hátra, akinek ajándékot kell vennem. Ezért szombaton elmentem a körgyűrű mellé a T betűs nagy bevásárlóközpontba, ott volt neki ajándék, egy szerszámos táska, amiben kis piros műanyag lapkákkal lehet szabályozni, hogy mekkora hely legyen: ha nagy hely kell, kivesszük a lapkákat, ha sok kis rekesz kell, akkor betesszük. De hogy ne csak ezt kapja üresen (gyakorlatilag üres dobozt), telepakoltam neki szaloncukorral, minden kis rekeszben egy szem, így már talán ajándéknak számít. 🙂 És még az utolsó pillanatban megláttam édesanyámnak egy “zsebkávé” csillagot, azt is becsomagoltam neki ajándékba. 🙂 Aztán hazafelé a T betűs boltból még fenyőágat is szereztem. Élő fenyőnk nincs, csak műanyag, de szoktunk mellé ágat szerezni a hangulat és az illat kedvéért. Az ajándékok a képeken láthatók.

  • Karácsonyra az időjárástól is kaptam ajándékot. Előbb egy szivárványt, aztán kicsit később, kicsit máshol egy másikat. Elég kicsik és halványak, nem teljes ívek, de nagyban jól látszanak.

  • De kaptam a családtól is ajándékokat. Egy tőlem “plagizált” csomagolópapírban egy puha, meleg takarót. (Ilyen még nem volt, hogy valakivel egymástól függetlenül ugyanolyan csomagolópapírt választottunk, de ez tényleg szép és ízléses csomagolópapír.) 🙂

  • Egy koala alakú 16 MB pendrive-ot. És hol máshol lenne a memóriája, mint a fejében? 🙂

  • És még néhány apróságot. 🙂 A zöld E vitaminos zacskó kivételével ugyanabban a kék karácsonyi ajándéktáskában.

  • Az időjárás viszont a szivárvány ellenére sem volt kifejezetten karácsonyi: a 17-ei héten már nem volt hó, elolvadt, de utána is volt még fagy, 22-24 szombat-hétfő fagymentes, esős, 25-26 nappal nincs fagy, száraz, de nincs fehér karácsony.

  • Karácsonyi menetrend: 23-án vasárnap ebéd a nagymamámnál, 24-én őt hívtuk meg hozzánk, 25-26-án ebéd megint nála (és 26-án délután találkozás öcsém barátnőjével és az ő kislányával).

  • A hagyatéki ügy is egyre bizonytalanabb. A közjegyző 6-án elismerte, hogy nem lesz per, mert nem érkeztek be időben a másik féltől a papírok, majd megígérte, hogy a 10-ei héten ügyvédekkel egyeztetve dönt az új hagyatéki tárgyalás időpontjáról, és értesít minket is, de az ügyvédnőnk 21-éig nem kapott még hivatalos értesítést semmiről (akkor kérdeztük utoljára), és nekünk sem jött levelünk 28-áig sem a közjegyzőtől (hogy nem lesz per), sem bírósági idézés (ha mégis lesz per)… Tehát az már biztos, hogy nem lesz per, mert megmondta a közjegyző is, de az ígért értesítés december 28-áig (az év utolsó munkanapjáig) nem érkezett meg…

  • December 28-án amúgy jött még 2 db képeslap, az egyiket abból a 4-ből küldte valaki, akikkel én kezdeményeztem (így már 2 válaszlapot kaptam, meg egy harmadik is megköszönte a csoportban, csak azt nem tudom, hogy a negyedik lap célba ért-e…), a másik lapot meg olyasvalaki küldte, akin gondolkoztam, hogy jó lenne küldeni neki, mert tetszett, hogy a lányai nevére kérte, de valamiért mégis elmaradt. Főleg lustaságból, meg nem is ismerem a kislányokat, ezért nem is tudtam, hogy jó lenne-e ismeretlenül küldeni nekik valamit… De ezek szerint kellett volna… 🙂 Álljon hát itt egy saját karácsonyi képeslap is a kislányoknak (utolsó kép)! 🙂

  • És még valami történt 28-án: akkor vált bizonytalanná a rekordkísérletem sorsa. Egyelőre magyar rekordot szeretnék felállítani, de ha elegen leszünk, akkor talán a Guinnessnek is beküldjük. A legtöbb egyszerre buborékos fóliát nyomkodó ember rekordja. https://www.facebook.com/events/281249706080466/ Magyar rekord még nincs, az annyi lesz, ahányan leszünk, de Guinness már van, 366 fő,  az sem tűnik igazán soknak…  December közepén határoztam el a rekordot, kapcsolatba léptem a magyar rekordokat hitelesítő szervezet elnökével, majd az ő javaslatára a helyi rádióval, akik idén már vettek részt ilyesmiben, és az önkormányzattal, a hely és időpont miatt. December 19-én írtam egy e-mailt az önkormányzatnak (azért e-mailt, mert amikor telefonon lehet őket hívni, akkor én is dolgozom, 8-16 óráig), hogy december 31-ére helyet foglalnék közterületen, és anélkül, hogy konkrét helyszínt megjelöltem volna, leírtam néhány szempontot. Konkrét helyet és időpontot azért nem jelöltem meg, mert nem tudtam, hogy az önkormányzat milyen területeket adott már ki szilveszteri programoknak, és mit nem. Azt gondoltam, hogy ha konkrét helyet és időpontot jelölök meg, akkor könnyen kaphatok nemleges választ, és akkor még egy kérelmet kellene benyújtanom egy újabb helyre vagy időpontra, de ha nem én jelölöm meg a helyet, hanem a számomra fontos jellemzők alapján az önkormányzatra bízom a kiválasztást, akkor ilyen nem fordulhat elő, és egy lépésben megvan a helyszín. Az önkormányzatnál valaki már 19-én olvasta a levelemet, de a válasz késett. Karácsony előtt vártam volna a választ (végül is nem megy el úgy az ember egy ünnepi hosszú hétvégére, hogy még van lezáratlan ügye a munkahelyén, célszerű egy ünnep előtt minden függő dolgot lezárni), de nem kaptam meg. Aztán december 27-én csütörtökön már gondoltam, hogy fel kellene hívni az önkormányzatot, de aznap nem volt rá alkalom (nem voltam egyedül a munkahelyemen). De aztán december 28-án pénteken már egész nap egyedül voltam, ezért felhívtam az önkormányzat zöld számát, de ott sajnos csak üzenetrögzítőre tudtam beszélni. Vártam egy-két órát a visszahívásra, és amikor ez nem történt meg, akkor hívtam a központi számot, onnan kapcsolták a területfoglalásokban illetékes ügyintézőt, aki azt mondta, hogy nem tudott válaszolni az e-mailemre, mert nem jelöltem meg konkrét helyszínt. (Ő nem tudhatta, hogy ez szándékos volt, de ha ezt még aznap közölte volna velem, válaszként az e-mailre, akkor már előbbre lennék…) Akkor mondtam neki konkrét helyet, és átirányított a városi szilveszteri programok szervezőjéhez. Vele egyszer beszéltem telefonon, elmondtam neki egy-két fontosabb dolgot, majd azt mondta, hogy fut még egy kört és egy óra múlva visszahív. Mivel 3 órával később sem hívott vissza, én próbálkoztam többször is, de nem vette fel. Aztán munka után elmentem buborékos fóliát venni, majd megfogalmaztam egy Facebook üzenetet az önkormányzat programszervező cégének, ahol ez a nehezen elérhető illető is dolgozik, abban a reményben, hogy most a szilveszteri programokat valószínűleg hétvégén is folyamatosan szervezik, talán valakihez eljut az üzenet. (Lefújni már nem lehet, mert Facebook esemény már van, megígérte a rekordhitelesítő ember is, hogy jön, a fóliát is megvettem, sőt a helyi rádió már beszélgetett is velem, le is ment 2 perc 28-án 18 órakor a hírműsorukban, és ígértek 31-én délelőttre egy hosszabb, személyes, élő interjút is, több munkanap meg már nem maradt év végéig, ezért volt ez a kétségbeesett próbálkozásom…) A Facebook üzenetemre még aznap, 28-án este válaszolt ez a nehezen elérhető programszervező, kérdezett ezt-azt, mert azt mondta, hogy szerinte a telefonban nem adtam elég információt (pedig én már akkor is elmondtam azt, amit fontosnak tartottam, és akkor nem kérdezett semmit, pedig kérdezhetett volna, ő tudja, hogy mit akar tudni), aztán kijelentette, hogy túl rövid az idő, nem tudja már ezt betenni a szilveszteri programba. Ezzel bizonytalanná vált a rekordkísérlet… 🙁 De van tartalék helyszín, annak a közösségi térnek az udvara, ahol majdnem 1 éve önkénteskedem. Ott majd összejön az esemény. Remélem, a rekord is! 🙂

  • Tehát a lényeg, a szilveszteri “buli” még egyszer: a sok viszontagság (főleg az önkormányzat ügyintézőjének passzivitása, valamint a programszervező cégük nem túl barátságos hozzáállása) ellenére végül mégis összejön a SZILVESZTERI REKORDSÉRLET, a közösségi tér udvarán 16 órakor. A legtöbb egyszerre buborékos fóliát nyomkodó ember egy helyen. Fólia van valamennyi (10 négyzetméter), de jó, ha minél több ember hoz még. És továbbra is szponzor kerestetik a regisztrációs díjhoz.

2019-es terveim még nincsenek, de jó lenne végre lezárni a hagyatéki ügyet, minél tovább fenntartani a kis társasjátékos csapatunkat, és minél többet lenni kint a szabadban. 🙂

* A családom apai ágával soha nem voltunk olyan jóban, mint az anyai ággal. Anyámat sem szerették igazán az apai nagyszülők, mert más volt, mint ők, és engem sem igazán, mert “elvettem tőlük egy búcsút”. (Szeptember 26-án pénteken születtem, és abban a faluban mindig a szeptember 22. utáni, vagy vele egybeeső vasárnap a búcsú. Abban az évben szeptember 28., 2 nappal a születésem után. 26-án pénteken születtem, és akkor, 1980-ban még szombat is munkanap volt, a nagyszülők pedig még nem voltak nyugdíjasok, így csak vasárnap tudtak meglátogatni a kórházban. A búcsú napján. De az oda-vissza utazásra ráment a napjuk, így “elvettem tőlük a búcsút”, amit 30 éves koromig emlegettek…) Nem is volt velük igazán közös témám soha, mert a nagymama nem igazán volt nyitott az új dolgokra (saját világában jobban elboldogult, mint én az enyémben, de az enyémet nem értette annyira, mint én az ő dolgait), a nagypapa meg ugyan nyitottabb volt, de ő mondta a szöveget a búcsúról, meg néhány más hasonlót is, és sok mindent helytelenített.

Aztán a nagymama kb. 25 éve kapott egy agyvérzést, azóta egyre nehezebben jár és beszél (néhány évig még süteményt is tudott sütni még utána is, de ma már gondozásra szorul), és 5 és fél éve, 2013 elejétől, amióta a nagypapa meghalt, azóta elhagyja magát, állandóan azt mondja, hogy “minek élek én már ilyen öregen, betegen?”, meg a nagypapához beszél, hogy “mikor jössz már el értem?”, és egyre kevésbé mozdul ki, már tényleg csak a saját kis házában él, ezért sajnos egyre kevésbé tudok vele mit kezdeni. (Most meg még ehhez hozzá jön a “szegény halott fiam” szöveg is, apám halála óta. Nem szívesen hallok ilyesmit.) De a születésnapján azért illene minden évben felköszönteni, ezt mindenki tudja, de senki nem akarja vállalni.

Általában rám maradt, ezért idén mélyen hallgattam róla. Anyámnak eszébe szokott jutni, és olyankor engem zaklat vele, mert az öcsém úgysem tenné meg, lusta is rá, zavarban is van, én meg kötelességszerűen túlesem rajta. Tavaly is felköszöntöttem, alig egy hónappal apám halála után, de amikor a nevemet hallotta (ami ugyanaz, mint apámé) elkezdte, hogy “szegény halott fiam”, mintha hirtelen összekevert volna vele engem. Természetesen felköszöntöttem, de megijedtem, hogy összekeverhetett minket, és letettem a telefont. Nem tudtam mást tenni. Kétszer hallottam tőle ezt: tavaly november 16-án apám temetésén, meg tavaly december 4-én a nagymama születésnapján. Én is sajnálom, de nem tudok mit kezdeni vele, nincs is már olyan állapotban, hogy érdemben tudjak hozzá szólni, már alig hall valamit (mindig rosszul hallott, talán genetikailag, mert több testvére is hallókészüléket viselt, de mostanában egyre rosszabb), és egyre inkább a saját világában él (nem fantáziavilágban, hanem érzékeli ő a valóságot rendesen, de egyre beszűkültebb körben, mert már nem mozdul ki a házból, szűkül az érdeklődése, szűkülnek a gondolatai) ezért talán nem csoda, hogy apám temetése óta nem voltunk a nagymamánál.

** Amit a munkahelyek tanulhatnak az önkénteseket foglalkoztató szervezetektől:

  • Nem kell mindig mindenkit ellenőrizni! Az ellenőrzésnek van ugyan funkciója, de nem jó, ha túlzásba viszik. Ha valaki először csinál valamit, akkor jó, ha valaki megnézi, De ha elsőre megy, akkor ennyi volt, másodszor már nem kell ellenőrizni. Ha elsőre nem megy, akkor higgadtan, senkit nem hibáztatva meg kell beszélni, hogy mi lehetne jobb, és megnézni másodszor is, hogy megy-e. Ha másodszor megy, harmadszor már nem kell ellenőrizni. És így tovább. Tehát az ellenőrzés csak addig jó, ameddig segítő szándékú, ameddig még nem megy az a dolog az illetőnek. De ha valakinek valami egyszer sikerült, akkor az már megy önállóan. És ha valami megy önállóan, akkor az már csak önállóan megy, ezért utána már mindenféle ellenőrzés teljesítményromboló hatású!
  • Az előzőből következik, hogy nagyon fontos az emberek önálló gondolatait bátorítani. Csak önállóan lehet hatékonyan dolgozni, és ezt az állandó ellenőrzés visszafogja. Ha valakinek önálló ötletei vannak, az nagyon jó, ki kell próbálni, és nem szabad kipróbálás nélkül elutasítani, mert az rombolja a motivációt és a csapatot. Ahogy az is káros, ha valakinek minden lépését egyeztetni kell valaki mással. Ez a munkatempót és a teljesítményt is csökkenti, a konfliktusok számát pedig növeli. És a konfliktusok is rombolják a csapat egységét, és a hatékonyságot. Tehát egyénileg és csapatban is rontják a munkateljesítményt. Ezért fontos minél nagyobb önállóságot adni az embereknek, és pozitívan értékelni az ötleteket, amivel már el is jutunk a következő ponthoz.
  • Fontos a visszajelzés. Mindenféle visszajelzés, őszintén, de főleg a pozitívumok. Sok munkahelyen természetesnek veszik a jót, és csak a rosszat emelik ki, így egyre kevésbé szívesen járnak dolgozni az emberek.
  • Ha valami gond van, nem hibást keresünk, hanem megoldást. Fontos feltárni a hibákat, de nem kell firtatni, hogy ki hibázott, azzal csak feleslegesen megalázunk egy embert, akit hibásnak tartunk. Ilyen hibáztató légkörben nem mer őszinte lenni az ember, így a hibák nem derülnek ki. Legfeljebb csak akkor, amikor már nem lehet segíteni. Ezért hibáztatás helyett inkább a megoldásra kell törekedni. Nem hibást keresünk, hanem megoldást!

Érdekes módon ezt a 4 alapszabályt szinte minden önkénteseket foglalkoztató csapatban ösztönösen betartják. (Kivétel persze itt is van, de azokból az egyesületekből kiléptem. A társasjáték egyesületből is, amikor megsértették az 1. és 2. pontot a játékmester-koordinátor tisztség bevezetésével, azzal, hogy a játékmestereknek minden egyes játékot külön kérni kell, és még fel is írják, hogy ki mit vett ki. És kiléptem a zöld szervezetből is, amikor a főnök asszony a saját hibájából elbocsátott. Nem osztott meg velem egy létfontosságú információt, amivel gátolt az önálló cselekvésben, ezzel sértve a 2. pontot, aztán amikor azt tettem, amit tudtam [és nem volt más lehetőségem, mint amit tettem, de mégsem tetszett neki], akkor engem hibáztatott, megsértve a 4. pontot, és még el is bocsátott. Igaz, akkor már fizetett alkalmazott voltam, nem önkéntes, talán ezért nem tartotta magát ezekhez a pontokhoz.) A munkahelyeken viszont csak a legritkább esetben fordul elő, hogy bármelyik szabályt is betartanák a 4 közül. Egyszerre mindet meg főleg nem. De pl. a közösségi térben, ahol mostanában önkénteskedem, még mindig betartották mindegyik szabályt. Talán ezért is érzem magam ennyire jól abban a csapatban. 🙂 És mindig számíthatok rájuk, nem véletlenül ők jutottak eszembe tartalék helyszínként a rekordkísérletre… 🙂

És még valami: nem mindig kell véresen komolyan venni a dolgokat. Ahová nagyon komolyan pályáztam, ott általában nem vettek fel, vagy ha igen, akkor csak ismeretség útján. De ahová poénból jelentkeztem, ott mindig sikerem volt. A szakmai blogmagazinnál is sikerem volt, ahol először nem akartam elhinni, hogy szakmaként is lehet művelni a blogolást, csak viccből jelentkeztem oda, de mégis én vezettem a legaktívabb szakterületet, és 2 elismerő oklevelet is kaptam. És elértem egy kisebb sikert a mostani munkahelyemen is, ahol már az állásinterjún is elmondtam, hogy azért éppen ide jelentkeztem, a munkaügyi központ álláslistája alapján, mert tetszett a cég neve. És igaz, hogy nem mindig tartják be a 4 fontos szabályt, főleg az 1., 2. és a 4. szokott sérülni, de mégis sikeresnek érzem magam, mert már 1 évnél régebben vagyok itt, és megkaptam életem első határozatlan idejű szerződését. (És előtte a 2 és fél hét fagylaltárus közfoglalkoztatás is nagy poén volt.) Másoknak is bejön poénból jelentkezni egy állásra?

a

PostHeaderIcon 2018. november

Hosszú hétvégével kezdődött a november. Ez alapvetően jó hír. Ám ezen a hosszú hétvégén anyai nagymamám kórházba került bélvérzéssel. Előbb persze a sürgősségire vitte a mentő, majd onnan vitték a belgyógyászatra. Ez november 3-án szombaton történt. (Tavaly is november 3-án voltam a sürgősségin, akkor apám miatt, 3-án pénteken bevitték, de már csak morfiumot tudtak adni neki, 4-én szombaton hazaengedték, 6-án hétfőn meghalt. Eszembe is jutott a sürgősségin, amikor a nagymamát vizsgálták, hogy megint november 3, és megint a sürgősségin vagyok… De a nagymama szerencsére meggyógyult.)

November 3-án, hogy aznap történjen valami jó is, anyámmal délután (amikor a nagymamát már végleg elhelyezték a belgyógyászaton a körteremben) elmentünk egy 12 fal című kiállításra a régi zeneiskola épületébe, ahol az ornamentika jegyében 12 építész (vagy építészcsapat) díszített ki egy-egy falat. Nagyon érdekes látvány volt, voltak szép falak, voltak nagyon ötletesek, hatásosak, megérte elmenni az egy órás ingyenes tárlatvezetésre. Talán a legnagyobb idei élményem volt, de mindenképpen a legkülönlegesebb.

November első felében sok közműnél is intézkedtem, mert október végén jogerős lett az öröklési bizonyítvány. Ebben az áll, hogy apám vagyonának én és az öcsém vagyunk az örökösei, bármi is az örökség. Tehát még nem hagyatéki végzés, de egy hivatalos igazolás az örökös személyéről. A közművek egy részénél már tavaly év végén, apám halála után intézkedtünk, hogy a levelezési cím a mi címünk legyen, oda jöjjenek a számlák (mert az ő postaládájához ritkán jutunk el, nehogy lemaradjunk egy számláról, ráadásul a barátnője is rendszeresen ürítette a postaládát, de ha számlát talált, azt nem fizette ki, csak kivette, ezért volt néha hátralék, de mindig rendeztük, és ezért is volt fontos az új levelezési cím), de nem minden közműnél tudtunk intézkedni. Novemberben viszont a maradék közműveket is elintéztük. Volt, ahol nem lehetett csak úgy, hanem a nevemre kellett íratni pl. a villanyórát, ami ellen hevesen tiltakoztam, hogy nem vagyok még tulajdonos, és csak a címet kell átírni, semmi mást, de ez náluk sajnos csak így megy, és leendő örökös nevén is lehet ideiglenesen akármi. Persze azt minden közműnél elmondtam, hogy miért kell átíratni a címet (a halálesetet is, meg azt is, hogy nem csak mi ürítjük a postaládát), és végül mindenhol sikeresen intézkedtem.

November 10-én szombati munkanap volt, az 1-jei hosszú hétvége utólagos ledolgozása, 11-én vasárnap pedig 2 hónap után újra egyesületi társasjáték délután.

15-én csütörtökön kézműves foglalkozáson voltam a közösségi térben.

19-én és 20-án leesett a hó. Az első hó ebben a szezonban. 20-án már átváltott hóból esőbe de azért mégis volt egy kis hó. 25-én Katalin napkor viszont már locsogott, talán karácsony kopogni fog. Jó lenne egy fehér karácsony! 🙂

November 30-án pénteken pedig szokás szerint a névnapommal zárult az év utolsó előtti hónapja. December 2-án vasárnap volt a nagy családi ünneplés. 🙂

a

PostHeaderIcon 2018. október

Október első hete nagyon kellemesen telt. Lássuk csak!

  • 2-án kedden dumaszínházban voltam, ingyenes standup comedy rendezvényen az egyetemen.

  • 3-án szerdán a szokásos társasjátékon olyan sokáig maradtunk, hogy megkaptam a közösségi tér kulcsát, és én zártam.

  • 4-én csütörtökön csak a kulcsot vittem vissza, de ott maradtam kézműves foglalkozáson (az állatok világnapja alkalmából), aztán bűvész bemutatón, majd jót társasjátékoztunk a bűvészekkel.

  • 6-án szombaton 2 pozitív esemény is volt: 9-11 óráig önkénteskedtem, kézműves foglalkozást tartottam gyerekeknek, majd délután ingyenes beiratkozás volt a lakótelepi könyvtárban. (Ilyen szempontból még jó is, hogy nem válogattak be előadónak arra az október 6-ai sznob konferenciára, Újrakezdés témában, mert az már nem fért volna bele időben…)

  • 7-én vasárnap a megyei könyvtárban is ingyenes beiratkozás volt, természetesen ezzel a lehetőséggel is éltem. 🙂

Október 8. hétfő fontos nap volt, akkor volt a második hagyatéki tárgyalás apám ügyében, ahol kiderült, hogy nincs megegyezés, valószínűleg per lesz (azóta meg már úgy néz ki, hogy mégsem lesz per), és ez a blog is aznap indult az előző blogom 3. születésnapján, mert abban a blogban betelt a képek tárhelye. 🙂

13-án szombaton munkanap volt, október 23. miatt. Októberben, novemberben és decemberben jól megkeverték az ünnepek miatt a hétvégéket! Sok hosszú hétvége volt, és emiatt sok rövid is, mert le kellett dolgozni hétfői vagy pénteki napokat a keddre vagy csütörtökre eső ünnepek miatt. És októberben még egyesületi társasjáték délután sem volt… 🙁

24-én szerdán beneveztem egy fotópályázatra a boldogságról. Nem számítottam nagy eredményre, nem is nyertem semmit, mert elég hétköznapi témáim voltak, de elég jól sikerültek azok a képek és nekem boldogságot okozott elkészíteni. 🙂

Nagyjából ennyi történt októberben, de van még 2 hónap az évből…

PostHeaderIcon 2018.szeptember

Szeptember hónap nálunk a fürdőszoba- és erkély-felújításról szólt. 3-án hétfőn új ablakom lett, majd azon a héten kezdődött a felújítás. 6-án, csütörtökön. És 27-én csütörtökön lett kész minden. Kezdetben egész jól haladt, majd a vége felé lassult, de aztán nagy nehezen kész lett. De a végeredmény jól sikerült. 🙂

A felújításon kívül is történtek még kisebb-nagyobb események.

  • 11-én kedden évfordulóm volt a munkahelyemen. 1 éve dolgozom ott.

  • 16-án volt a nagy társasjáték délután, de a kis szerdai csapattal is többször találkoztunk.

  • 25-én moziban voltam anyámmal, a nyáron kapott páros mozijegyemmel. Jó egy ingyen mozijegy néha… 🙂 Egy vicces titkosügynökös film 3. részét néztük, egy olyan komikussal a főszerepben, akinek a legismertebb szerepében babot jelent a neve, az igazi nevét pedig rovarról és atkáról lehet megjegyezni.

  • 26-án születésnapom volt, ha valakit érdekel, a 38.

  • 29-én kirakodóvásárban voltunk a családdal.

  • 30-án volt a nagy családi születésnapi ünneplés, mert általában vasárnap érünk rá ilyesmire.

Kb. ennyi történt szeptemberben, a felújítást leszámítva nem nagy dolgok, de mind elég pozitív. 🙂 Szép hónap ez a szeptember, nem véletlenül születtem akkor! 😀

 

PostHeaderIcon 2018. augusztus

Úgy látszik a nyári hónapok nem éppen a legpörgősebbek. Mindenki pihen, nyaral, ilyenkor inkább csak szórakozás van, mint események. Még a vízmelegítés is szünetelt 2-szer. Előbb 6-án egész nap, majd 21-étől 24-éig nem volt meleg víz a lakótelepen.

Ezen kívül volt egy Örömünnep nevű rendezvény 11-én szombaton, ahol a közösségi tér nevében önkénteskedtem, előbb tájékoztató munkatársként (meg kellett mondani és mutatni az embereknek, hogy abban az épületben melyik program melyik teremben van), majd társasjáték-bemutatóval vettem részt a rendezvényen.

Utána 12-én vasárnap társasjáték-délután volt (de a szerdai csapattal is összejöttünk néhányszor), de ezen kívül már csak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep volt említésre méltó a hónapban. A tűzijáték még mindig nagy kedvencem, bár mostanában kezd leértékelődni, amióta nem csak augusztus 20-án van. Itt a környéken is szokott lenni, véletlenszerű időpontokban. Olyankor mindig felmerül bennem: Kinek van születésnapja? De azért még mindig az augusztus 20-ai az igazi! 🙂

PostHeaderIcon 2018. július

A július csendes, eseménytelen hónap volt, családi születésnapok és nagyobb történések nélkül. De nyár volt, meleg volt, sokat voltam a szabadban, ezért jól éreztem magam. Az egyetlen említésre méltó esemény talán az utcazene fesztivál volt, ami minden évben a városunk legnagyobb rendezvénye, minden évben igyekszem sokat ott lenni, és minden évben nagy élmény nekem. Mindig várom a következőt, és soha nem hagynám ki. 🙂

Más fontos esemény nem történt. Voltam néhányszor társasjátékon a szerdai csapattal, közben 13-án tó tisztításban önkénteskedtem egy kisebb tónál a régi városi strand helyén egy olyan kisebb egyesülettel, akiket még nem ismertem, de a vezetőjüket igen, majd 14-én a nagy egyesületi társasjátékon nyertem a tombolán, új csoportot indítottam a Facebookon (V.I.P. – Veszprémi Ingyenes Programok) és kb. ennyi.

Amit még felteszek ide, az a buszos novellám, amiről már írtam a májusi bejegyzésbe. Július 3-án hirdettek eredményt, nem jutottam be a legjobb 20-ba. Voltak az enyémnél rosszabbak is a díjazottak között, de ez elég szubjektív, ahogy a zsűri döntése is az. Talán majd jövőre is nevezek, ha lesz ilyen…

 

Busz

A busz elindult. Korán reggel volt még. Most még bírta erővel a sok utast. Felment a dombon, megkerülte az egyik lakótelepet, aztán átvágott a másikon. Majd elindult a kertváros felé. Kanyargott a házak között, néha megállt. Aztán lement egy lejtős utcán, fel a másik dombon, és a belvárosba ért. Végigment az üzletsoron, megállt egy piros lámpánál, majd elkapta a zöld hullámot. És beért a gyárak közé. Itt végre leszálltak róla az emberek. De visszafelé sem volt könnyebb a dolga. Haza kellett vinni az éjszakásokat. Megtette visszafelé a hosszú utat, visszaért a pályaudvarra, pihent kicsit, megvárta a távolsági buszt, felvette a városnéző utasokat, majd elindult egy újabb körre.

A munkások után jöttek a nyugdíjasok. Bementek a belvárosba a piacra. Majd jöttek az iskolások, akik mindig csak egy-két megállót utaztak. Velük együtt a belvárosi hivatalokban dolgozók. Aztán hirtelen visszafelé lett sok utas. Jöttek vissza a nyugdíjasok a piacról. Napközben alig volt utas, aztán kora délután megint beindult az élet. Mentek a délutánosok a munkába, aztán hazamentek a délelőttösök. Majd az iskolások és a hivatali dolgozók is befejezték a napot és buszra szálltak hazafelé. Késő délután, kora este elindult a tömeg a belváros felé, esti programot keresni. Az utolsó járat mindenkit hazavitt. Mentek vele dolgozni az éjszakások, haza a délutánosok és az esti programokról a fáradt, de vidám emberek.

Estére már a busz is nagyon fáradt volt. Bejárta az egész várost. Nem is egyszer. Vitte a sok utast, figyelt a megállókra, és este már a piros lámpáknak örült. Ott volt egy kis pihenője. Már a benzin is kezdett fogyni belőle. De kitartott, míg az utolsó utas is hazaért. Aztán beért végre a pályaudvarra. Ott szépen kitakarították, megtankolták, végre elaludhatott.

A lámpái nem világítottak, az ülésein nem ült senki, nem voltak benne rohangáló gyerekek, nem voltak benne megfáradt munkások, sem remegő térdű nyugdíjasok. Nem volt tömeg, nem volt zsúfoltság, hangzavar. Nem szállt senki se le, se fel, nem tolongtak a lépcsőkön, nem állította meg senki a sort, hogy buszjegyet vegyen, de még bliccelők sem voltak. Csend volt, béke és nyugalom. Nem kérdezte senki, hogy „Megáll a busz a piacnál?”, nem kiabált senki, hogy „Add át a helyed! Hagyod állni az öreget?”, nem csörgött a váltópénz a kasszában, és nem berregett a motor sem.

A busz csak állt, de nem unatkozott. Aludni készült. Kellett neki egy kis idő, amikor nincsenek utasok, nem kell mindig gyorsítani, lassítani megállóról megállóra, amikor nem kell kanyarogni, vagy a sok utassal felmenni a dombra. Kellett az az idő, amikor helyreállhatnak az utasok alatt összenyomott ülések, amikor senki nem piszkolja össze a buszt a sáros lábával, amikor nem kell átvágni a szmogban, türelmesen várni a piros lámpánál a türelmetlen utasokkal, amikor nem kell bevenni a hajtűkanyart a két lakótelep között, és amikor nem kell mindig hallani a buszvezető rekedt hangját: „A kertváros következik!”.

Nagyon várta már a busz az éjszakai pihenést. Mert a busz csak megy, reggeltől estig, megállóról megállóra, esőben, hóban, szélben, fagyban, napsütésben, zivatarban, hétköznap is, hétvégén is. És csak megy, mindig ugyanarra. Bejárja az egész várost. Felmegy a dombon, megkerüli az egyik lakótelepet, átvág a másikon, elindul a kertvárosba, majd le a lejtőn, fel a másik dombon, eléri a belvárost, a zöld hullámot, a gyárak közé érkezik, majd ugyanez vissza a pályaudvarig. De éjjel végre megpihen. Ettől megnyugodott a busz, és elaludt. Aztán álmodott.

És álmában felment a dombon, megkerülte az egyik lakótelepet, átvágott a másikon, elindult a kertvárosba, majd le a lejtőn, fel a másik dombon, elérte a belvárost, a zöld hullámot, a gyárak közé érkezett, majd ugyanez vissza a pályaudvarig.

 

PostHeaderIcon 2018. június

Június 2-án szombaton civil napon voltam azzal a bizonyos közösségi térrel, akiknél amúgy is szoktam önkénteskedni. Nem tartott sokáig, mert féltünk az időjárástól, de jó kis rendezvény volt szabad téren.

3-án vasárnap 2 esemény is volt: magyarok sokadalma, és anyai nagymamám születésnapja, amit természetesen nála ünnepelt az egész család.

A következő héten 7-én csütörtökön levelet kaptam a közjegyzőtől hagyatéki ügyben, 8-án pénteken vettem át. Idézés volt benne hagyatéki tárgyalásra. De szerencsére a hétvégém megint jól alakult. 9-én szombaton megint önkéntes voltam a közösségi térben, 10-én vasárnap meg társasjáték délután volt az egyesülettel.

A 11-ei héten komoly esemény nem történt, leszámítva a 12-ei keddi jégesőt. Idén szerencsére nem volt sok, legalábbis itt a környéken, de akkor nagy volt.

A 18-ai héten viszont 2 nagy esemény is volt. Mindkettő családi jellegű. 20-án szerdán hagyatéki tárgyalás, ahol nagy meglepetés ért minket. Nem is akármilyen kellemetlen meglepetés…* 23-án pedig az öcsém születésnapja volt.

Aztán már csak 2 említésre méltó dolog történt a hónapban: 27-én új helyen lett volna társasjáték, de egész nyáron nem jött össze**, 30-án meg egy EU-val kapcsolatos vetélkedőben önkénteskedtem, és ajándékokat is kaptam érte, pl. decemberig érvényes ingyen páros mozijegyet a plázamoziba. Valamikor ősszel ki is használtam a lehetőséget anyámmal, de erről majd az akkori bejegyzésben írok többet.

Június végéig lehetett jelentkezni egy érdekesnek tűnő, de kissé talán sznob (és nem csak anyagi értelemben túlértékelt) konferenciára Újrakezdés témában. Természetesen beadtam a jelentkezésemet, mert volt olyan témám, amit szívesen adtam volna elő nyilvánosan. Mint az az eddigi bejegyzéseimből nyilvánvaló lehet, a diploma visszaadásom történetét meséltem volna el. De még a nyáron elutasították a jelentkezésemet azzal a mondva csinált indokkal, hogy nem illik a többi közé, pedig ez aztán 100%-ban újrakezdés téma, teljes mértékben személyes tapasztalat, és nem hallottam még mástól, hogy ilyet tett volna, tehát még egyedi is, és tanulságos. Vagyis teljes mértékben beleillett volna a témába. de mégsem vették fel a konferencia programjára, miközben felvettek előadásokat is, amelyeknek a nyilvános előzetes leírás alapján sokkal kevesebb közük van az újrakezdéshez… Nem tudom, miért diszkrimináltak, szerintem nem volt elég bátorságuk szembemenni azzal az általános nézettel, hogy érdemes tanulni, és diplomát szerezni. Október 6-án adtam volna elő, de így nem sikerült, és résztvevőnek sem mentem el, az irreálisan magas, 8000 Ft-os belépő miatt. (Eleve nem járok belépős rendezvényekre, de még ha járnék, akkor sem fizetnék ennyit. Mi kerül ezen ennyibe? Amúgy a szervezők részéről úgy lett volna tisztességes, ha az előadónak jelentkezőket automatikusan meghívják résztvevőnek, de erre sajnos nem gondoltak.) De ha jövőre is lesz olyan téma, amiről van egy személyes történetem, vagy olyan véleményem, amit szívesen terjesztek nyilvánosan, akkor megint benevezek. Nem biztos, hogy lesz, tavaly és tavalyelőtt sem volt nekem való téma, de remélem, hogy jövőre még lesz ilyen (ha egyáltalán lesz még több konferencia, mert ezzel a hozzáállással nem jósolok nagy jövőt ennek a szervező csapatnak…)

*A történet 1998. december 8-án kezdődik. Akkor váltak el a szüleim azért, mert apámnak új barátnője lett. Előtte próbáltam megkérdezni, miért kell neki másik nő anyám helyett, miben jobb az a nő, mint anyám, de nem tudott válaszolni. Nekem is, és később, tőlem függetlenül anyámnak is bevallotta, hogy a másik nő semmiben sem jobb, nem tudja, hogy miért kell neki, de mégis őt választotta. 18 éves voltam, nem voltam még szerelmes, de akkor elhatároztam, hogy nem is leszek. Ha ilyen a szerelem, hogy ennyire leállítja az ember agyát, és így szétzúzhat egy családot, akkor nekem nem kell! Ekkor jöttem rá, hogy a szerelem betegség, ekkor határoztam el, hogy soha nem leszek szerelmes, és nagyon örülök neki, hogy ma már 38 éves vagyok, és még mindig nem kaptam el ezt a betegséget. Ha még 2 évig nem fertőz meg, akkor megúsztam.

A válás után apám vett egy lakást és odaköltözött a válóok nővel, majd kb 10 év után szétmentek (együtt laktak, de nem voltak házasok és gyerekük sem született), és lett egy új barátnője, akivel ugyan soha nem költöztek össze, de apám haláláig egy pár voltak. Apám lakásában egyik nőnek sem volt soha tulajdonrésze, a 2. számú barátnő pedig soha nem is lakott ott. (A válás után egy ideig anyámnak is voltak kapcsolatai, de neki már 2003-tól nincs senkije, és szerencsére sem anyám, sem apám nem kötött új házasságot, és egyiknek sem lett külön gyereke. Én és az öcsém mindketten a közös gyerekeik vagyunk.)

Aztán 2017. november 6-án apám meghalt rákban. A hagyatéki ügy elég hosszan húzódott, előbb az önkormányzat ült fél évet a hagyatéki leltáron, majd átadták közjegyzőnek, aki június 20-ára tűzte ki a hagyatéki tárgyalást. Azt hittük, sima ügy lesz, két gyermek között kell elosztani a vagyont, más örökös nincs. De a hagyatéki tárgyaláson megjelent apám utolsó barátnője, aki miatt elhagyta a válóok nőt, és élettársi vagyonközösség címén követelte a lakás felét. Mivel nem tudtunk megegyezni, ügyvédet fogadtunk (neki már eleve volt ügyvédje, ráadásul éppen az az ügyvédnő, aki a munkahelyem jogi ügyeit is intézi), és második tárgyalást is kitűzött a közjegyző október 8-ára. A második tárgyaláson sem tudtunk megegyezni, ezért úgy nézett ki, hogy per lesz. 15 nap mire jogerős a közjegyzői határozat, utána ennek a nőnek 30 napja volt benyújtani a keresetet a bíróságon, majd attól számítva 8 napon belül igazolnia kellett volna a közjegyzőnél is, hogy elindította a pert. De a közjegyző nem kapta meg időben a papírokat (azóta sem!), ezért januárban újabb hagyatéki tárgyalás várható, ahol már várhatóan nem veszik figyelembe ennek a nőnek a követeléseit, hanem feltehetőleg a jogos örökösöké lesz a vagyon. Remélem, nem lesz újabb meglepetés…

**A kis szerdai társasjátékos csapatunk története. 2014 őszén alakult egy belvárosi kávézóban, akkor még ritkán találkoztak. Majd 2015 áprilisában észrevettem a szórólapjukat a megyei könyvtárban, és elmentem hozzájuk játszani. Egy ideig ott játszottunk, aztán egyetemista játékosaink kérésére termet vettünk ki az egyetemen, de aztán ezek az egyetemisták gyorsan kikoptak a csapatból… Utána az alapítók is lemorzsolódtak, de még mindig az egyetemen játszottunk. Majd idén év elején megkeresett minket egy közösségi tér, hogy mi legyünk a társasjátékos csapatuk. Néhány hónapig úgy játszottunk, hogy amikor ők hirdettek eseményt, ott voltunk, a többi héten meg az egyetemen. Csakhogy nyárra bezárt az egyetem, és ekkor valaki ajánlott a közelében egy kicsi, de barátságos új helyet. Ott viszont fogyasztani kellett volna, ugyanúgy, mint az eredeti helyünkön, ahol alakult a csapat, ezért egész nyáron nem jött össze az új helyen a létszám. Így idén ősztől már többé-kevésbé hivatalosan is a közösségi tér társasjátékos csapat vagyunk, és már csak ott játszunk, máshol nem. Úgy néz ki, hogy jövőre is ott maradunk, már van néhány januári időpont.

PostHeaderIcon 2018. május

Május elsején, mint már említettem, részt vettem a városi majálison társasjátékokkal. Egy sátorba kerültem a református egyházzal. Nem vagyok a vallások és egyházak nagy híve, de szerencsére náluk csak anyák napi kézműves foglalkozás volt gyerekeknek, nem térítés. (Amúgy meg a saját családomból és az egyházak általam ismert nézeteiből kiindulva a reformátusok általában sokkal normálisabbak, szélesebb látókörűek és kevésbé elvakultak, mint a katolikusok, bár mindkét egyházban van kivétel…) A kézműves foglalkozásba egy kicsit be is segítettem, én is alkottam egy-két dolgot, amikor nem volt játékosom. 🙂

Aztán néhány napig nem történtek nagy események, csak 6-án vasárnap megnéztük a családdal az új üzletsort a T betűs bevásárlóközpont és az O betűs nagy barkácsáruház között.

13-án vasárnap, anyám születésnapján kirakodóvásárban voltunk. Szerencsére vasárnap volt, nem péntek, mint amikor született… 🙂

A 14-ei héten voltak a képviselői virágosztások (aztán az egyik “technikai okokból” 1 héttel tolódott), ahová elmentem és szereztem is néhány virágot a nagymamám kertjébe. Voltam a mi körzetünkben, és az ő körzetében is. (Nálunk az önkormányzati képviselők minden évben osztanak virágot a körzetükben élőknek.) És ennek a hétnek a szombatján, 19-én mást is szereztem, nem csak virágot. Társasjátékot nyertem a tombolán az egyesület rendezvényén. Ez a hét tehát az ajándékokról szólt: ingyen virágról és tombolanyereményről. 🙂

Május 20-ig kellett beadni egy novellapályázatra a műveket, amit én meg is tettem. Később tudtam meg, hogy meghosszabbították 31-éig. Ez egy olyan pályázat volt, amelyből a zsűri által legjobbnak ítélt 20 művet országosan buszmegállókba tették ki. Ebből a 20-ból a zsűri is kiosztott egy 1., 2., és 3. helyet, de a buszmegállóban olvasva a novellákat a közönség is szavazhatott, ebből lett egy közönségdíjas. Én is pályáztam, és ha már buszmegálló, miért ne írjak egy buszról? (Kedvcsinálónak most ennyi, a novella majd az eredményhirdetésről szóló bejegyzésben lesz olvasható.)

Májusban ezen kívül sok nagy esemény nem történt, kb. ennyi volt említésre méltó a hónapban…

PostHeaderIcon 2018. április

Április elseje vasárnap volt, ráadásul húsvét vasárnap. És ha elseje vasárnap, akkor tizenharmadika péntek! Ettől volt érdekes naptárilag ez a hónap.

2-án hétfőn nem kellett sok mindenkit meglocsolni, ezért elmentünk öcsémmel kirándulni, medvehagymát szedni. A medvehagyma is finom, de a szabadban lenni még jobb. 🙂 Főleg a természetben…

4-én úgy hirdettem a társasjátékot, hogy “Éljen április 4!” 😀

A következő izgalmas esemény a 8-ai választás volt, ahol meglepetés született. A választás előtt reálisan nézve kétesélyes volt a helyzet.

  • Az egyik esélyes az a miniszterelnök-jelölt volt, aki egy kis párt társelnöke és egy fővárosi kerület polgármestere, de egy nagy párthoz csatlakozva miniszterelnök-jelölt tudott lenni. Érdekes lett volna, ha megválasztják, mert ebben az országban még nem volt olyan koalíció, ahol a kisebb párt adta a miniszterelnököt… Amúgy nagyon rokonszenves volt a kis párt és a jelölt is.

  • A másik esélyes a kampányfogásként néppártosodó szélsőjobb párt volt, akik tegezve kommunikáltak a plakátokon és eleve győztesnek hirdették magukat. Nekik is vannak jó ötleteik, amivel jól járna a kisember, de kicsit féltem volna tőlük, ha őket választották volna.

De egyik esély sem jött be. Nagy meglepetésre kormányon maradtak azok, akik addig is voltak. 8 év után ezt már senki nem várta volna. Főleg azt, hogy megint kétharmadot kaptak… De mindegy, őket legalább már ismerjük, tudjuk, hogy mire számíthatunk, lehet hozzá alkalmazkodni.

10-én öcsém névnapja volt, aztán már csak társasjátékos vonalon voltak események a hónapban.

14-én szombaton egy városi rendezvényen volt egy társasjátékos asztalom, ahol én képviseltem a szerdai csapatot és a közösségi teret, majd 15-én volt az egyesületi havi társasjáték. Aztán 23-án segítettem a közösségi térben egy játékot egyszerűsíteni, és azzal mentem ki május 1-jén, megint a közösségi tér és a szerdai csapat nevében a városi majálisra.

Volt még egy esemény a hónapban, de nem az én életemben, hanem a családban. Testvérem barátnőt váltott. Rosszul tette. A régi barátnője olyan volt, mint amilyen húgot szerettem volna az öcsém helyett. Ezért sajnálom őt és ezt a szakítást, és egy kicsit magamat is, hogy így messze kerültünk egymástól, de ha jól tudom, már van új kapcsolata, amihez sok boldogságot kívánok neki. Biztos jobbat talált, mint a testvérem volt…

Ennek a lánynak tehát már van új párja. De az öcsémnek előbb lett új kapcsolata, mint a régi barátnőjének. Az új barátnővel ez egy elég furcsa kapcsolat. Még kevésszer láttam, ezért nem tudok róla sokat. Csak annyit, hogy kissé heves természetű, de jó szándékú, és nem csak az öcsémnél idősebb, hanem nálam is. De ezekkel nem is lenne baj. Csak azzal, hogy ennek a barátnőnek már van egy kislánya, akinek az apja még él. Ezért helytelenítem ezt a kapcsolatot. És miért is baj ez?

Ha két ember összehoz egy gyereket, akkor ők hárman már egy család, és mindig az is maradnak, akár együtt vannak a szülők, akár szétmennek. És ameddig egy családban mindkét szülő él, addig nincs kit pótolni, tehát egyik szülő mellett sincs helye másnak. Minek pótszülő, ha nem kell pótolni senkit? Ilyenkor a szülők új párjának nincs a családban helye, szerepe, funkciója, tehát nem családtag, hanem betolakodó! Így aztán ameddig a kislány apja él, addig az anyja mellett nincs helye másnak, pl. az öcsémnek sem! És ezt éppen neki, mint elvált szülők gyerekének kellene a legjobban tudni! Főleg úgy, hogy mi is küzdünk egy betolakodóval, de erről majd a júniusi bejegyzésben lesz szó. De a testvérem, amilyen renitens, ezt nem gondolta át, inkább betolakodó lesz egy családban, ahelyett, hogy gondolkodna… És ezért szakított a régi barátnőjével, aki már családtagnak számított nálunk… Nem értem.