PostHeaderIcon 2018. június

Június 2-án szombaton civil napon voltam azzal a bizonyos közösségi térrel, akiknél amúgy is szoktam önkénteskedni. Nem tartott sokáig, mert féltünk az időjárástól, de jó kis rendezvény volt szabad téren.

3-án vasárnap 2 esemény is volt: magyarok sokadalma, és anyai nagymamám születésnapja, amit természetesen nála ünnepelt az egész család.

A következő héten 7-én csütörtökön levelet kaptam a közjegyzőtől hagyatéki ügyben, 8-án pénteken vettem át. Idézés volt benne hagyatéki tárgyalásra. De szerencsére a hétvégém megint jól alakult. 9-én szombaton megint önkéntes voltam a közösségi térben, 10-én vasárnap meg társasjáték délután volt az egyesülettel.

A 11-ei héten komoly esemény nem történt, leszámítva a 12-ei keddi jégesőt. Idén szerencsére nem volt sok, legalábbis itt a környéken, de akkor nagy volt.

A 18-ai héten viszont 2 nagy esemény is volt. Mindkettő családi jellegű. 20-án szerdán hagyatéki tárgyalás, ahol nagy meglepetés ért minket. Nem is akármilyen kellemetlen meglepetés…* 23-án pedig az öcsém születésnapja volt.

Aztán már csak 2 említésre méltó dolog történt a hónapban: 27-én új helyen lett volna társasjáték, de egész nyáron nem jött össze**, 30-án meg egy EU-val kapcsolatos vetélkedőben önkénteskedtem, és ajándékokat is kaptam érte, pl. decemberig érvényes ingyen páros mozijegyet a plázamoziba. Valamikor ősszel ki is használtam a lehetőséget anyámmal, de erről majd az akkori bejegyzésben írok többet.

Június végéig lehetett jelentkezni egy érdekesnek tűnő, de kissé talán sznob (és nem csak anyagi értelemben túlértékelt) konferenciára Újrakezdés témában. Természetesen beadtam a jelentkezésemet, mert volt olyan témám, amit szívesen adtam volna elő nyilvánosan. Mint az az eddigi bejegyzéseimből nyilvánvaló lehet, a diploma visszaadásom történetét meséltem volna el. De még a nyáron elutasították a jelentkezésemet azzal a mondva csinált indokkal, hogy nem illik a többi közé, pedig ez aztán 100%-ban újrakezdés téma, teljes mértékben személyes tapasztalat, és nem hallottam még mástól, hogy ilyet tett volna, tehát még egyedi is, és tanulságos. Vagyis teljes mértékben beleillett volna a témába. de mégsem vették fel a konferencia programjára, miközben felvettek előadásokat is, amelyeknek a nyilvános előzetes leírás alapján sokkal kevesebb közük van az újrakezdéshez… Nem tudom, miért diszkrimináltak, szerintem nem volt elég bátorságuk szembemenni azzal az általános nézettel, hogy érdemes tanulni, és diplomát szerezni. Október 6-án adtam volna elő, de így nem sikerült, és résztvevőnek sem mentem el, az irreálisan magas, 8000 Ft-os belépő miatt. (Eleve nem járok belépős rendezvényekre, de még ha járnék, akkor sem fizetnék ennyit. Mi kerül ezen ennyibe? Amúgy a szervezők részéről úgy lett volna tisztességes, ha az előadónak jelentkezőket automatikusan meghívják résztvevőnek, de erre sajnos nem gondoltak.) De ha jövőre is lesz olyan téma, amiről van egy személyes történetem, vagy olyan véleményem, amit szívesen terjesztek nyilvánosan, akkor megint benevezek. Nem biztos, hogy lesz, tavaly és tavalyelőtt sem volt nekem való téma, de remélem, hogy jövőre még lesz ilyen (ha egyáltalán lesz még több konferencia, mert ezzel a hozzáállással nem jósolok nagy jövőt ennek a szervező csapatnak…)

*A történet 1998. december 8-án kezdődik. Akkor váltak el a szüleim azért, mert apámnak új barátnője lett. Előtte próbáltam megkérdezni, miért kell neki másik nő anyám helyett, miben jobb az a nő, mint anyám, de nem tudott válaszolni. Nekem is, és később, tőlem függetlenül anyámnak is bevallotta, hogy a másik nő semmiben sem jobb, nem tudja, hogy miért kell neki, de mégis őt választotta. 18 éves voltam, nem voltam még szerelmes, de akkor elhatároztam, hogy nem is leszek. Ha ilyen a szerelem, hogy ennyire leállítja az ember agyát, és így szétzúzhat egy családot, akkor nekem nem kell! Ekkor jöttem rá, hogy a szerelem betegség, ekkor határoztam el, hogy soha nem leszek szerelmes, és nagyon örülök neki, hogy ma már 38 éves vagyok, és még mindig nem kaptam el ezt a betegséget. Ha még 2 évig nem fertőz meg, akkor megúsztam.

A válás után apám vett egy lakást és odaköltözött a válóok nővel, majd kb 10 év után szétmentek (együtt laktak, de nem voltak házasok és gyerekük sem született), és lett egy új barátnője, akivel ugyan soha nem költöztek össze, de apám haláláig egy pár voltak. Apám lakásában egyik nőnek sem volt soha tulajdonrésze, a 2. számú barátnő pedig soha nem is lakott ott. (A válás után egy ideig anyámnak is voltak kapcsolatai, de neki már 2003-tól nincs senkije, és szerencsére sem anyám, sem apám nem kötött új házasságot, és egyiknek sem lett külön gyereke. Én és az öcsém mindketten a közös gyerekeik vagyunk.)

Aztán 2017. november 6-án apám meghalt rákban. A hagyatéki ügy elég hosszan húzódott, előbb az önkormányzat ült fél évet a hagyatéki leltáron, majd átadták közjegyzőnek, aki június 20-ára tűzte ki a hagyatéki tárgyalást. Azt hittük, sima ügy lesz, két gyermek között kell elosztani a vagyont, más örökös nincs. De a hagyatéki tárgyaláson megjelent apám utolsó barátnője, aki miatt elhagyta a válóok nőt, és élettársi vagyonközösség címén követelte a lakás felét. Mivel nem tudtunk megegyezni, ügyvédet fogadtunk (neki már eleve volt ügyvédje, ráadásul éppen az az ügyvédnő, aki a munkahelyem jogi ügyeit is intézi), és második tárgyalást is kitűzött a közjegyző október 8-ára. A második tárgyaláson sem tudtunk megegyezni, ezért úgy nézett ki, hogy per lesz. 15 nap mire jogerős a közjegyzői határozat, utána ennek a nőnek 30 napja volt benyújtani a keresetet a bíróságon, majd attól számítva 8 napon belül igazolnia kellett volna a közjegyzőnél is, hogy elindította a pert. De a közjegyző nem kapta meg időben a papírokat (azóta sem!), ezért januárban újabb hagyatéki tárgyalás várható, ahol már várhatóan nem veszik figyelembe ennek a nőnek a követeléseit, hanem feltehetőleg a jogos örökösöké lesz a vagyon. Remélem, nem lesz újabb meglepetés…

**A kis szerdai társasjátékos csapatunk története. 2014 őszén alakult egy belvárosi kávézóban, akkor még ritkán találkoztak. Majd 2015 áprilisában észrevettem a szórólapjukat a megyei könyvtárban, és elmentem hozzájuk játszani. Egy ideig ott játszottunk, aztán egyetemista játékosaink kérésére termet vettünk ki az egyetemen, de aztán ezek az egyetemisták gyorsan kikoptak a csapatból… Utána az alapítók is lemorzsolódtak, de még mindig az egyetemen játszottunk. Majd idén év elején megkeresett minket egy közösségi tér, hogy mi legyünk a társasjátékos csapatuk. Néhány hónapig úgy játszottunk, hogy amikor ők hirdettek eseményt, ott voltunk, a többi héten meg az egyetemen. Csakhogy nyárra bezárt az egyetem, és ekkor valaki ajánlott a közelében egy kicsi, de barátságos új helyet. Ott viszont fogyasztani kellett volna, ugyanúgy, mint az eredeti helyünkön, ahol alakult a csapat, ezért egész nyáron nem jött össze az új helyen a létszám. Így idén ősztől már többé-kevésbé hivatalosan is a közösségi tér társasjátékos csapat vagyunk, és már csak ott játszunk, máshol nem. Úgy néz ki, hogy jövőre is ott maradunk, már van néhány januári időpont.

a

Hózzászólás írása